A MagnumTech Kft. 2015-ben történt megalakulását követően, változatos piaci környezetben több féle projektben „kipróbálta magát”. Az egyik ilyen izgalmas projekt során ismerkedtünk meg a poliurea bevonat technológiával. Vízzáró és kiváló mechanikai tulajdonságait felhasználva sikeresen alkalmaztuk aktuális projektünk elvégzésében. Kezdetben bérmunka keretei között készíttettük a poliurea bevonatokat, majd érdeklődésünk a poliurea technológia iránt olyan mértéket öltött, hogy az addig elvégzett feladataink elé, a figyelmünk középpontjába került. Korábbi üzleti profilunk háttérbe szorulása mellett egyre nagyobb hangsúlyt fektettünk ebbe a szegmensbe. Arra való tekintettel, hogy a hazai szórógép kínálat magas áron elérhető, felvettük a kapcsolatot a gyártó partnerünkkel, akitől a későbbiek során a saját szórógépünk is beszerzésre került. A kommunikációs nehézségek megoldásában olyan jól vizsgáztunk, hogy a kínai vállalat felkérte cégünket a magyarországi képviselet ellátására. Partnerünk magas nyomású PUR és poliurea szóró berendezéseket, továbbá alacsony nyomású poliuretán öntőgépeket gyárt kiváló minőségben, kimagaslóan kedvező áron. A MagnumTech Kft. megalakulása előtt a tulajdonos 9 évet töltött a gépkereskedelem iparágában. Szakmai végzettségét tekintve, műszaki tudással bíró szakember, ezért nem állt Tőle távol a gépkereskedelem és szervízszolgáltatások magas fokú ismerete. Mivel a berendezés műszakilag és minőségileg is hibátlanul teljesített, felismerve a kimagasló ár/érték arányban rejlő lehetőséget, örömmel vállaltuk a felkérést!

Ha Ön is egy kiváló műszaki és minőségi tulajdonságokkal rendelkező, de megfizethető szórógépet szeretne, válassza a MagnumTech Kft. berendezéseit!

A MagnumTech Kft. nem csak egy kereskedelmi cég! Aktív felhasználói vagyunk gépeinknek! Továbbra is készítjük a poliurával bevont felületeket a legváltozatosabb helyzetekben. Legyen az csónakfelújítás, platóbevonat vagy raktérfelújítás, örömmel vesszük kézbe a szórópisztolyt és alkotunk maradandót!
Cégünk gyártó partnerünk kizárólagos magyarországi forgalmazója.
A társaság 2007. április 4-én alakult. Megalakulása óta foglalkozik a poliuretán szórógépek kutatásával, fejlesztésével és gyártásával. A termékeket főként Európába és az Egyesült Államokba, valamint Délkelet-Ázsiába és más piacokba exportálják. Az elmúlt évek hosszú távú fejlesztése után három géptípust (elektromos, pneumatikus és hidraulikus) fejlesztettek ki több mint 30 modellel és specifikációval.

További szórógép kínálatunkat a Szórógép webáruházunkban találja!

Close Menu
×

Kosár